Helyi hírek

Nőtt a szállóvendégek és a fürdőbe látogatók száma is

Tavaly ismét nőtt a Harkányi Strand- és Gyógyfürdő vendégeinek száma. Január elsejétől december végéig összesen 550 009 látogatót fogadott, ez a 2017-es számokhoz képest 3817 vendéggel többet jelentett.
– A strand és a gyógyfürdő beléptetett vendégeinek száma is érdekesen alakult. A strand körülbelül 14 ezerrel kevesebb vendéget fogadott az idén, amelyet elsősorban a hétvégenként visszatérő rossz idő eredményezett, viszont nagyon nagy öröm a számunkra, hogy szívesen jöttek a vendégek annak ellenére, hogy komoly, nagy zajjal járó felújítási munkálatok kezdődtek a nyár közepétől a II-es épületben. A számokból jól látszik, hogy azok a vendégek, akik a rosszabb időjárás miatt esetleg nem találták meg a helyüket a strandon, azok befáradtak a gyógyfürdőbe – mondta Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő elnök-igazgatója.
A strandépület műszaki átadást február elejére ígérte a kivitelező, a strandszezonra igénybe vehető lesz, ahogyan a nyár végén lezárt hármas medence is, amelynek felújításához a strand zárása után kezdenek majd hozzá. 

Csaknem 26 ezerrel több vendégéjszakát töltöttek Harkányban

A harkányi szállóvendégek számának alakulását az önkormányzatnak befizetett idegenforgalmi adókból tudjuk következtetni.

Dr. Markovics Boglárka jegyző elmondta, a 2017-ben befizetett idegenforgalmi adó összesen 224.832 vendégéjszakát jelentett. 2018-ban ez a szám 250.803 regisztrált vendégéjszakának megfelelő adóval számolhattak. Az adatokkal kapcsolatban kiemelte, mindig az előző év december elsejétől a tárgyév november 30-ig értendőek.

Előző Bejegyzés

Újabb támogatást kapott Harkány a fürdő fejlesztésére

Következő bejegyzés

Többmilliós kárt okoztak a rongálók