Megszépült a művelődési ház

Megújult a művelődési ház előcsarnoka és nagyterme. Az 1984-ben épült épületen évekig csak kisebb karbantartási munkálatokat végeztek, ám – mint Baksai Endre Tamás fogalmazott – küzdelmes időszak után végre elérkezett az idő, hogy az intézmény méltó környezetben adhasson helyet a helyi rendezvényeknek, ünnepségeknek. A legnagyobb terem és az előtér felújítását önkormányzati forrásból végezték, és a továbbiakban pályázati forrásból megújul még az ifjúsági klubhelyiség, a folyosók, a személyzeti helyiségek is, illetve szintén a pályázatnak köszönhetően új berendezésekkel gazdagodik majd az intézmény.

A művelődési ház ad helyet az önképző kulturális csoportok működésének, egyebek mellett a Harka Dalkör, a nyugdíjas klub és a német nemzetiségi önkormányzatnak is.
Herendi Ferenc, a Harkányi Kulturális és Sportközpont igazgatója elmondta, kinevezésekor célul tűzte ki, hogy munkássága alatt a művelődési ház megújuljon. Hozzátette, reményei szerint az új, korszerű környezet nagyobb vonzerőt tartogat koncertszervezőknek és olyan programokat tudnak ide szervezni, amelyeket eddig a közintézmény állapota miatt nem kaphattak meg a város lakói.

A megújult művelődési ház előtti tér ad helyet az idei nyári rendezvények többségének, ugyanis a Zsigmondy sétány felújítása várhatóan a nyár végén elkezdődik. Az iskolai szünidő első hetétől szombatonként Harkányi Hangfürdő, csütörtökönként a szabadtéri mozik várják a kikapcsolódni vágyókat. A művelődési ház idén új programelemmel is készül, szerdánként egy-egy helyi kulturális csoport mutatkozik be a közönségnek.

Jó ebédhez szóltak a harkányi kórusdalok

Flickr Album Gallery Powered By: WP Frank

Nagy sikere volt az idei, immáron harmadik alkalommal megrendezett gasztrokulturális családi napnak. A már hagyományossá váló rendezvényen Baksai Endre Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket. A főzőversenyre két kategóriában nevezhettek a csapatok, a legfinomabb gulyásnak végül Nagypál Jenő (Pécs) levesét ítélte a zsűri. Ő egyébként a másik, egyéb étel kategóriában is a képzeletbeli dobogóra állhatott. Szintén mindkét kategóriában sikeresen szerepelt a német nemzetiségi önkormányzat csapata is, a harmadik legfinomabb ételeket főzték.
Egyéb étel kategóriában a Vodicéből érkező Abdulovich Sead étele diadalmaskodott. A díjazottak oklevelet és Kovács Tamás, helyi fafaragó-művész által készített díszplakettet kaptak.
A családi napon gyerekműsor és játékos foglalkoztatók várták a legkisebbeket. A színpadon pedig fellépett a Harka Dalkör, majd a Der Harkányer Singvögel Khor és a Horvát Nemzetiségi Énekkar is énekelt a közönségnek. Balázs Pali, a 3 + 2 Együttes, valamint az Asterix Együttes szórakoztatta a közönséget a Zsigmondy sétányon.

Padlófűtés adta a meleget a helytartó luxusvillájában | BAMA

A Római Birodalom elitjébe tartozó személy luxusvillájának maradványait tárták fel a régészek Nagyharsány határában. A hatalmas alapterületű villaépület felkutatása már az 1960-as években megkezdődött, nemrégiben pedig a központi épület reprezentatív fogadótermét kutatták.

Bővebben: Padlófűtés adta a meleget a helytartó luxusvillájában | BAMA

Emberek tudtak maradni az embertelenségben

Flickr Album Gallery Powered By: WP Frank

Minden évben megemlékeznek a Dráva-menti csaták áldozatainak tiszteletére. Május 3-án, a 74. évforduló alkalmából a koszorúzással és múltidézéssel teli pravoszláv szertartáson a Bolgár Hadi Veteránok Szövetségének tagjai, a Dráva-menti csaták túlélői, a Bolgár Honvédelmi Minisztérium képviselői, a dandártábornok, a katonai és a légügyi attasé, bolgár nagykövetség képviselői, illetve a bolgár nemzetiségi önkormányzatok elnökei vettek részt. A várost Baksai Endre Tamás polgármester és Remmert Ferenc alpolgármester képviselte.

A Dráva-menti csaták voltak a legnagyobb áldozatokkal járók a bolgár hadsereg számára. A legtöbb bolgár katona és parancsnok Harkányban nyugszik, információk szerint 1439 harcos és tiszt, akik túlnyomó többségét a legnagyobb offenzívában ölték meg 1945. március 6 és 22 között.

Az első bolgár hadsereg a második világháborúban ebben a térségben vívta legvéresebb harcait. A szovjetek elhatározták, elfoglalják a Tenkes-hegyet, ahol német állások voltak. A bolgárok délről, a Dráva felől indították a támadást, ám mivel komoly volt az ellenállás és a veszteség, vissza akartak vonulni, ezt az szovjetek úgy állították meg, hogy hátulról tűz alá vették a bolgárokat.

„A Szovjetunió 1944. szeptember 5-én hadat üzent Bulgáriának és Vörös Hadsereg betört az országba. Az új kormány kivonta a bolgár csapatokat az 1941-ben visszaszerzett területekről és hadat üzent Németországnak, így Bulgária a szövetségesek oldalán folytatta szerepvállalását a világháborúban. Ezért vehettek részt egyes bolgár alakulatok a magyarországi harcokban. A Dráva menti győzelem ugyan emelte a bolgár hadsereg tekintélyét, de a veszteségük sem volt kevés. 1614 katona esett el és 2500 sebesült meg. A Magyarországon lezajlott hadműveletek során összesen 3370 bolgár katona vesztette életét.

A bolgár katonák nem tekintették ellenségnek a magyar katonákat és a lakosságot. A monográfiák bizonyítékul szolgálnak, hogy két sokat szenvedett nemzet fiai akkor is képesek voltak az emberi szóra, amikor körülöttük a háború tüzes forgószele süvített, emberek tudtak maradni az embertelenségben. Férfiak voltak, akiket egymással szembe fordított a világpolitika. De emberek maradtak a legnagyobb viharban is, akiket olyan ősi emberi értékek tartottak össze, amelyek történelmünkben, a két több mint ezer éve európai bolgár és magyar nép életében nem először látunk felbukkanni. Hiszen történelmi időkben és az első világháborúban, de napjainkban, a NATO-ban is szövetségesként állnak egymás mellett.” – hangzott a megemlékező beszédben.