Elkezdődtek a milliárdos fejlesztés munkálatai

Megkezdődtek a Harkányi Gyógyfürdő strandépületének felújítási munkálatai, az értéknövelő beruházással egyebek mellett a téli élményfürdőzés szolgáltatásai bővülnek.

Elkezdődtek a Harkányi Gyógyfürdő felújítási munkálatai, miután a múlt héten az önkormányzat és a kivitelező cég szerződést kötött. Mint arról korábban már beszámoltunk, a város egymilliárd forint kormányzati támogatásból valósíthatja meg turisztikai célú fejlesztéseit. Az eredeti tervek szerint ebből az összegből a 3-as medencét szerették volna fedetté alakítani, felújítani és a téli élményfürdőzéshez szükséges elemeket megépíteni, ám a kivitelezői ajánlat több mint 300 millió forinttal meghaladta a rendelkezésre álló keretet. Ezután az önkormányzat úgy döntött, hogy a nyáron egyébként is nagyrészt kihasználatlan II-es épületet újítja fel, melynek rekonstrukcióját egyébként is tervezték a Gyermekvilág és a 3-as medencecsarnok kialakítása után. A Gyermekvilágot tavaly november elején adták át, a 3-as medencecsarnok rekonstrukcióját pedig a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. saját beruházásként fogja megvalósítani.

A felújításra váró épületben a földszinten komplett wellness részleget alakítanak ki, bővítik az éttermi részt, felújítják a vizes blokkokat, valamint az öltözőket, továbbá lift beépítésével akadálymentesítik az épületet. Az emeleten a vizes blokkok felújítása mellett tornatermet alakítanak ki, illetve a tető régóta szükséges szigetelését is elvégzik. A vendégek kényelmét szem előtt tartva bővítik a pihenőtereket is, több mint 250 pihenőágyat helyeznek el a megújult épületben.

A munkálatok miatt hétfőtől lezárták a 3-as medencét, a Gyermekvilágot és a strandépületet. A vendégek számára a többi, a Lepke-,  a sport- a kültéri gyerekmedence, valamint a gyógymedencék zavartalanul használhatóak.

A kivitelező annak a cégnek az alvállalkozója, amely a Gyermekvilág részleg kialakítását megnyerte a közbeszerzési eljárás során. A fedett Gyermekvilágot tavaly határidő előtt sikerült a kivitelezőnek befejezni, a munkálatokkal most sem csúszhatnak, hiszen a beruházással év végéig végezniük kell.

Elhúzódott a kiválasztás

A kivitelező kiválasztása hónapokig húzódott a közbeszerzési eljárás miatt. A képviselő-testület először novemberben írta ki nyilvános közbeszerzési pályázatát. Az első fordulóban az alkalmasságra irányuló felhívásra egyetlen cég jelentkezett, ezért a második fordulóban az önkormányzat a kivitelezésre csak tőlük kérhetett árajánlatot. A város rendelkezésre álló anyagi forrása, valamint a kivitelező cég ajánlata között azonban 390 millió forint volt az utóbbi javára. Mivel ezekkel a paraméterekkel az önkormányzat nem tudott kötelezettséget vállalni a beruházásra, új közbeszerzési eljárást kellett kiírni. A mintegy 30 százalékkal megemelkedett kivitelezői költségek miatt döntött úgy a városvezetés, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem a 3-as számú medencét, hanem a strandépületet újítja fel, a közbeszerzési pályázat lezárásának határidejét azonban a kivitelező cégek érdeklődése miatt többször is meg kellett hosszabbítani. 

Több mint tízezren érkeztek az idei jubileumi fürdőfesztiválra

A szeles időjárás a hétvégére igazi strandidővé változott a XXV. Harkányi Fürdőfesztivál idejére.

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Harkányi Fürdőfesztivált, amelyen az idén is több mint tízezren vettek részt. Péntektől vasárnapig szinte minden medence mellől szólt a zene, sőt szombaton és vasárnap délelőtt a jó időben érkezőket a Siklósi Fúvószenekar köszöntötte a főbejáratnál. A Lepke medencék színpadáról Dj Heszi szórakoztatott, a szünetekben pedig a pécsi Mecsek Fitness edzői mozgatták meg a fürdőzőket. A Gyógykertben Nagy Gyula és barátai zenéltek, a Fröccsligetben Karnics Zoltán rockabilly dallamokkal alapozta meg az esti koncertek hangulatát.

A már hagyományos, és sokak által várt vizes póló versenynek az idén is óriási sikere volt. A jelentkezők között szerepelt a korábbi évek egyik közönségdíjasa is. A kifutó végéhez érve hóna alá kapta az egyik vízipuskás fiút és vele együtt sétált le a medence széléről. Holtverseny alakult ki egy sárbogárdi kétgyermekes édesanya és egy túronyi fiatal lány között. A zsűri a közönséget és magát is szórakoztatva kérte, hogy még egyszer vonuljanak végig a kifutón, hogy a közönség hangja dönthessen.

https://www.bama.hu/galeria/harkanyi-strandfesztival/
A bama.hu képgalériája

Végül a 18 éves Pucher Gréta vizes pólója tetszett jobban a fürdőzőknek, a sárbogárdi Havasi Kinga a második, a pellérdi, szintén 18 éves Kocsis Klaudia pedig a harmadik helyezést érte el a megmérettetésben.

Szintén sokan várták a pocakszépségversenyt is, amelyen a versendi Barjakter Fábián győzedelmeskedett. A 37 éves férfi nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is meggyőzte, végig ujjongott a tömeg, amikor a versenyző végigvonult a Lepke medencék kifutóján; három karton Pécsi sört vihetett haza. Második helyezett lett a Tamásiból érkezett Tringer József, harmadik pedig egy nagykozári nyugdíjas, Udvari Gyula János. Ők kettő, illetve egy karton sörrel gazdagodtak a termetes, formás hasuk bemutatásáért.

A szervezők természetesen a gyerekekre is gondoltak a háromnapos fesztivál alatt, Dino-showval, játékos vetélkedőkkel szórakoztatták őket, és még Ribizli bohóccal is találkozhattak a medencék mellett.

A fesztiválozók megismerhették a napközben fellépő helyi kulturális csoportokat és zenekarokat is, esténként pedig sztárfellépők koncertjei várták a közönséget. A Neoton Familia Sztárjait, Bye­Alex és a Sleppet, a Wellhello-t és Caramelt is óriási tömeg fogadta a harkányi strand nagyszínpadán, bár az utóbbi előadó koncertjét félbeszakították a fesztivál zárónapján a közelgő vihar miatt.

Vasárnap este a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai éppen a Harkányi Fürdőfesztivál szervezőjét ellenőrizték, a vizsgálatot azonban félbe kellett szakítani, mert Herendi Ferenc főszervező másodfokú riasztásról kapott információt.

– Már ezt megelőzően kinyittattam a menekülő útvonalakat a strandon, illetve amikor a riasztást megkaptuk, azonnal intézkedtünk. Megszakítottuk a koncertet, hangosbemondón keresztül szólítottuk fel a rendezvény résztvevőit, hogy hagyják el a strand területét. A biztonsági szolgálat a strand öt pontján irányította a fesztiválozókat a kijáratokhoz – mondta Herendi Ferenc. Ezután már a kiürített területre csapott le a villám.

Idén is elismerték a kórházi dolgozók munkáját

[row]

[column size=’1/3′]

[/column]

[column size=’2/3′]

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház minden évben figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók munkájának méltatására. Az intézmény a Semmelweis nap alkalmából tizenegy szakterületen tizenhárom kollégát tüntetett ki. Az ünnepségen dr. Péter Iván Antal, a kórház főigazgatója felolvasta dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének levelét, amelyben megköszönték az egészségügyi dolgozók kitartását és elhivatottságát. Ezután pedig átadták a kitüntetetteknek az ajándékokat, melyekhez mindenki egy személyre szóló jellemzést is kapott saját részlegétől. A megnyitó után megvendégelték a dolgozókat a Harkányi Művelődési Házban. Az idei díjazottak: Dr. Nusser Nóra, Kásádi Judit, Wawra Viktor, Dávid Lászlóné, Radnai Eszter, Horváth Ádám, Major Márta, Lórisz Csaba, Konrád Krisztián, Baloghné Molnár Erika, Sztojka Ferencné, Bóliné Domján Dorottya és Juhász Szilvia.

A magyar egészségügy napját 1992 óta, minden év július elsején tartják, 1818-ban ugyanis ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében.

[/column]

[/row]