Idén is különdíjjal jutalmazták a virágos fürdővárost

A fürdőváros évek óta állandó és sikeres résztvevője a Virágos Magyarország kezdeményezésnek, és az idei évben sem maradt elismerés nélkül az országos versenyben. Tavaly Arany Rózsa díjjal jutalmazták a változatosan és színvonalasan megoldott növényválasztást, az idén pedig a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének különdíját érdemelte ki a város. A Harkányi Városgazdálkodási Zrt. az idén tavasszal százezer tő és 170 féle virágot ültetett a város és a fürdő területére, jövőre pedig még változatosabb és több virág díszíti majd a köztereket és a fürdő parkját.

A Virágos Magyarország verseny díjátadó ünnepségét Nagykőrösön tartották, ahol a nevező 324 településből mintegy száz kapott díjat. Guller Zoltán, a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kiemelte, a megmérettetés kiváló lehetőség arra, hogy kifejezzük vendégszeretetünket és megmutassuk a közösség erejét. Valamennyi résztvevőnek köszönetet mondott, kiemelve, hogy a következő negyed évszázadban azért a célért kell tovább dolgoznunk közösen, hogy még zöldebb, még virágosabb, fejlődő, élhető, biztonságos, valamint fenntartható falvak és városok legyenek Magyarországon.
A verseny 25. jubileumi évfordulója alkalmából az MTÜ egy oszlopos gyertyánfát is ajándékozott a résztvevő településeknek, Harkányban a facsemetét a Bartók Béla és a Kossuth utca kereszteződésében lévő területen ültették el.

A rosé merlot aratott a terehegyi újbormustrán

A Terehegyi Faluházban rendezték meg a hagyományos Márton-napot, amelynek keretében évek óta megversenyeztetik a helyi újborokat is. Az idei rendezvényre is szépszámú mintát kapott a szakavatott zsűri, aki végül Zódor László rosé merlot-ját találta a legfinomabbnak, Kisasszondi Gábor hárslevelűje a második legzamatosabb, Révész Csaba olaszrizlingje pedig a harmadik legízletesebb lett.
A Márton-napi vacsora vendégeit Herendi Ferenc, a harkányi művelődési ház vezetője köszöntötte, a hagyományokról pedig Vanyúr Sándor beszélt a résztvevőknek. A libapörkölt mellé Peti Kovács István és zenekara adta a hangulatot.

– Látszott, hogy a résztvevők számát tekintve kinőttük a Terehegyi Faluházat, de ennek a rendezvénynek a visszajelzéseket és a hagyományokat is figyelembe véve, itt a helye – mondta Herendi Ferenc a programot követően.

Lezárult a torzó jogvitája, befektetőt keres a város

Nyert a harkányi önkormányzat a város egyik frekventált helyen lévő épületéért vívott harcban. A Kossuth Lajos utcában, a „torzóként” elhíresült épületről lekerült minden teher és követelés, tehát most már értékesíthető.
A város még 2009-ben adta el az akkor üresen álló telket, a vevő társasházat tervezett ide építtetni, az alján üzletekkel. Egy év múlva az önkormányzat elállt a szerződéstől, mivel a vevő nem fizette ki a vételárat, de elkezdett rajta építkezni. Még abban az évben egy másik vevővel is előszerződést kötött az önkormányzat, viszont ez a cég sem fizette meg a vételárat, ezért újra elállt a város a szerződéstől.
Ezután szinte minden érintett beperelte az önkormányzatot, jogalap nélküli gazdagodás címen követelték a pénzüket. Az önkormányzat azonban – bár végig tulajdonosa volt az ingatlannak – nem rendelt meg semmilyen beruházást.
A sokadik, utolsó per jogerős ítélete szerint az önkormányzat nem járt el jogszerűtlenül, amikor elállt a szerződésektől. Amíg a perek tartottak, addig nem akarták tovább bonyolítani az ingatlan ügyét, most viszont újra megpróbálnak rá vevőt találni, hiszen a Bolgár Múzeum szomszédságában, a kórház közelségében lévő épület a városvezetők szerint kiváló befektetési lehetőség lehet, akár szálloda, a korábban tervezett társasház, vagy egyéb szolgáltató komplexum kialakítására ideális lenne.