Többmilliós kárt okoztak a rongálók
Megrongálták a Zsigmondy sétány színpadát és a Zsolnay alapanyagú „Harka” szökőkutat a fürdővárosban. Az önkormányzat a rendőrségen feljelentést tett az ismeretlen tettesek ellen. Remmert Ferenc alpolgármester elmondta, több térfigyelő kamera is van a közelben, így bíznak benne, hogy az azok által rögzített felvételek segítségükre lesznek az elkövetők megtalálásában. A keletkezett kár – főként a szökőkút anyaga miatt – minimum hétmillió forintra tehető.