Bejegyzések a kategóriában

Programok

KépgalériaProgramok

Immár harmadik alkalommal rendezték meg szombaton a Terehegyi Faluházban a Disznótoros Mulatságot, amelyen ezúttal is nagyon sokan vettek részt. A mindig nagy sikernek örvendő programon a Gyarmati Band adta a talpalávalót, a vendégek pedig örömmel perdültek táncra a jóleső falatok után. A rendezvényt az idén a „Tegyünk együtt a jövőnkért,

Elolvasom
Programok

Vállalati workshopot rendeznek az álláskereső fiataloknak január 24-én, csütörtökön 10 órai kezdettel a Harkányi Művelődési Házban. A rendezvényen számos helyi és térségi munkáltató képviselteti magát és tart előadást a megjelenteknek. A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A részletes program: 10.00 – 10.30: Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elődása10.30 – 11.00: Zsigmondy

Elolvasom
Programok

Január 23-án, szerdán 18 órakor a harkányi könyvtárban író – olvasó találkozóra várják az érdeklődőket a több komoly sikert elért Hatalmasok gyerekkora című könyv szerzőjével, dr. Hahner Péterrel. A hatalmasok gyermekkora című előadáson a könyvének főszereplőiről hallhatnak érdekességeket a résztvevők a szerzőtől. Az előadás után lehetőség lesz a könyv megvásárlására,

Elolvasom
Programok

Január 22-én, kedden 17 órakor a Terehegyi Faluházba várják a borkedvelőket a hagyományos Vince napi rendezvényre. Tollas Gábor a Vince-napi hagyományok bemutatása után borászati előadással és ételkóstolóval várja a vendégeket. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Elolvasom
Helyi hírekProgramok

Az idén nem csak a nyári, hanem a téli szórakoztatásért is sokat tett a város, hiszen az adventi időszak minden eddiginél hangulatosabbá, ünnepibbé sikerült. Már eddig is csaknem ezren próbálták ki az idén első alkalommal felállított korcsolyapályát, de aki eddig lemaradt róla, még január négyig megteheti ezt. Az adventi programok

Elolvasom
Helyi hírekProgramok

Megnyitott az adventi időszakra felállított korcsolyapálya Harkányban.A fürdő vendégei karszalagjuk, a harkányiak pedig lakcímkártyájuk felmutatásával díjmentesen vehetik igénybe a Kossuth és a Bartók Béla utca kereszteződésében lévő műjégpályát, amely január 4-ig hétfőtől csütörtökig15–20, vasárnap 13–20, pénteken, szombaton 15-től 22 óráig várja vendégeit.

Elolvasom
Helyi hírekProgramok

A Terehegyi Faluházban rendezték meg a hagyományos Márton-napot, amelynek keretében évek óta megversenyeztetik a helyi újborokat is. Az idei rendezvényre is szépszámú mintát kapott a szakavatott zsűri, aki végül Zódor László rosé merlot-ját találta a legfinomabbnak, Kisasszondi Gábor hárslevelűje a második legzamatosabb, Révész Csaba olaszrizlingje pedig a harmadik legízletesebb lett.A

Elolvasom
Helyi hírekProgramok

A hétvégén 94 kiállító összesen 800 galambját tekinthették meg az érdeklődők az idei, immár harmincadik alkalommal megszervezett galambkiállításon, melynek ezúttal is a harkányi sportcsarnok adott otthont. Az idei mustra immár nemzetközi jelleget öltött, ugyanis több horvát tenyésztő is elhozta szárnyasait.A rendező Mecsek Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke, Szieberth Mihály elmondta,

Elolvasom
Helyi hírekProgramok

Az elmúlt években a helyiek és a vendégek is hiányolták az igazi karácsonyi hangulatot. Erre reagálva készül a Harkányi Turisztikai Egyesület az idén egy nagy dobásra és ha elnyeri a látogatók tetszését. Ebben az évben kültéri installációk és még több dísz emeli majd a város ünnepi fényét. Még az idén,

Elolvasom
Helyi hírekKépgalériaProgramok

A szeles időjárás a hétvégére igazi strandidővé változott a XXV. Harkányi Fürdőfesztivál idejére. Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Harkányi Fürdőfesztivált, amelyen az idén is több mint tízezren vettek részt. Péntektől vasárnapig szinte minden medence mellől szólt a zene, sőt szombaton és vasárnap délelőtt a jó időben érkezőket a Siklósi Fúvószenekar

Elolvasom