Köszöntötték az idei 200 ezredik vendéget

[row]

[column size=’1/3′]

[/column]

[column size=’2/3′]

Ajándékcsomaggal és emléklappal köszöntötte Marosi András fürdőigazgató az idei 200 ezredik vendéget. Végh Nóra, Szegedi Ferenc és Szegedi Szilárd mindössze négy hónapja költöztek Harkányba, örömmel fogadták a figyelmességet. 2017-ben december 31-ig összesen 546 ezer vendég lépte át a strand- és gyógyfürdő kapuit, az idén a rossz idő ellenére a tavalyihoz képest két héttel korábban fogadták a 200 ezredik fürdőzőt, októberben az 500 ezredik vendéget is köszöntötték ajándékcsomaggal.

[/column]

[/row]

Koncert a kórházban

[row]

[column size=’1/3′]

[/column]

[column size=’2/3′]

Nem akárhogyan köszöni meg a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház betege a kezeléseket a vele foglalkozó orvosoknak és szakápolóknak. Dr. Vajtai Nándor több mint 10 éve minden esztendőben egy hónapot tölt Harkányban és eddig csak pozitív tapasztalatai voltak, újjászületve tért haza a rehabilitáció után. Tizenöt évvel ezelőtt porckorongsérvvel műtötték, azóta minden évben – ahogy ő fogalmaz – ide jár összeférceltetni magát. Hálája azonban nem ér véget a „köszönömmel” és a kedves szavakkal, évek óta zenével viszonozza az itt töltött heteket.

– Ez a harmadik év, hogy elhoztam magammal a szintetizátoromat. Ezidáig a szobámban játszottam el pár dalt az ápolónőknek, az idén azonban úgy gondoltam, nemcsak őket, hanem a betegtársaimat is meglepem a műsorommal – mondta az egyébként fogorvos páciens. A már 80 éves bácsi júniusban minden szombaton és vasárnap este 18 és 19 óra között ad bárzongoraestet a kórház büféjében a kórházi dolgozóknak, a betegtársainak, és az érdeklődőknek.

Mint mondja, ez egy gesztus, amellyel meghálálja az itteni munkát, a kezelések ugyanis nagyon jó hatással vannak rá, úgy érzi, ezzel tartozik a vele foglalkozó orvosoknak, ápolóknak, gyógytornászoknak. A rehabilitációs osztály kezelt betege kikérte az intézmény vezetőinek engedélyét is a koncertekhez, a dolgozók örömmel fogadták a kedves gesztust.

[/column]

[/row]

 

Harkányban élni jó!

Elindult a Harkányban élni jó! –  Esély Otthon Harkányban projekt.

A „Harkányban élni jó! – Esély Otthon Harkányban” elnevezésű program elsődleges célja az, hogy a harkányi fiatalokat a helyi sajátosságokhoz, adottságokhoz, igényekhez illeszkedő jövőkép kialakításával helyben tartsák.

esély otthon
​Az első, hétfőn tartott tájékoztató rendezvényen körülbelül tíz fiatal vállalta, hogy aktívan részt vesz a projekt programjain. Ennél viszont jóval többeknek nyújthat segítséget a projekt, a fiatalok jelentkezését folyamatosan várják. Jelentkezni személyesen a harkányi művelődési házban, vagy e-mailben (also.tamas@gmail.com) lehet.
A projektben közreműködő mentorok olyan 16 és 35 év közötti fiataloknak kínálnak lehetőségeket, akik Harkányban szeretnének letelepedni, itt képzelik el a jövőjüket, de egyelőre nem adottak a feltételek. A projekttel a helyben maradást segítik, egyebek mellett önismereti, álláskeresési tréningekkel támogatják a résztvevők sikeres elhelyezkedését. A programba bevont aktív résztvevők ösztöndíjszerű támogatást kapnak, illetve a lakhatásukat is támogatják.
A harkányi önkormányzat az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program keretében a projekt megvalósítására több mint 156 millió forint támogatást nyert.

Jól indulhat a nyár

[row]

[column size=’1/3′]

jol-indulhat-a-nyar

[/column]

[column size=’2/3′]

A nyári szünet első vasárnapján izgalmas programokkal vár mindenkit a fürdő!
A kicsiket kreatív foglalkozás, arcfestés és csillámtetkó várja, a nagyobbakat a Kalandra Fel! Játékpark ingyenes ugrálóvárral, vízi-focival, az aprótalpúak izgalmas feladatok megoldásáért meglepetést is kapnak.
Érdemes már délelőtt érkezni, 11 órakor ugyanis az “Autót vezet a manó” és a “Jön a Mamut” című gyerekslágereket éneklő az Iszikri gyerekzenekar koncertje szórakoztatja a kicsiket. A gyerekek a PécsZoo kedvenceivel is találkozhatnak
​Belépés strandfürdővel, vár a szezonnyitó csobbanás június 17-én 10 és 18 óra között![/column]

[/row]

A legjobbak között a harkányi vitorlások | BAMA

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Siófokon az idei, immár harmadik évébe lépő Nemzeti Regattát, amelyen Harkány is képviseltette magát. A turisztikai egyesület szervezésében a Balatonhoz érkező harkányi küldöttség mindent megtett azért, hogy az ország egyik legnépszerűbb vitorlásversenyén megmutassa magát. A rendezvény ugyanis több mint vitorlásverseny, egy kisebb utazás kiállításhoz hasonlítható, ahol az ország különböző települései megmutathatják sajátos vonzerejüket. A vitorlásverseny mellett így Harkány benevezett a sárkányhajó versenyre is, ezen kívül az ízek utcájában is bemutatkozott és színpadi produkcióval is készült, a Harka Táncegyüttes kápráztatta el a regatta közönségét.

A Karát nevű vitorlást profi kapitány vezette, így elmondható, hogy a harkányi legénység mellé állt a szerencse is. Két futam után összesített időeredménnyel a harmadik helyen fejezték be a versenyt, így kitűnve a résztvevő 51 település közül. A sárkányhajót a harkányi férfi kézilabdacsapat vezette, ők is előkelő helyen végeztek, ötödikek lettek.

Bővebben: A legjobbak között vannak a baranyai vitorlások | BAMA

Saját erőből tovább fejlesztenek a téli élményfürdőzésért

Flickr Album Gallery Powered By: WP Frank

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. saját beruházásként valósítaná meg azt, amelyet az önkormányzat eredetileg állami támogatásból szeretett volna, de a magas kivitelezői költségek miatt át kellett ütemeznie a fejlesztést. A fürdővállalat hitelt vesz fel a 3-as medencecsarnok régóta tervezett rekonstrukciójára.

Az önkormányzat az állam turisztikai céllal nyújtott egymilliárd forint támogatásából a magas kivitelezői költségek miatt nem a Harkányi Gyógyfürdő 3-as medencéjének rekonstrukcióját fogja megvalósítani, ahogy azt eredetileg tervezték, hanem az úgynevezett II-es épületet újítják fel. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. azonban nem mondott le a 3-as medence felújításáról sem.
– A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. stabil költségvetése lehetővé teszi, hogy a szolgáltatásokat bővítő, azaz értéknövelő beruházáshoz 750 millió forintos hitelt vegyünk fel. Ehhez a bank sem kormányzati engedélyt, sem pedig önkormányzati kezességvállalást nem kér, a hitel fedezetéül viszont egy beruházási terület jelzálogát kell biztosítani – mondta Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pénzügyi igazgatója. Ebben a kérdésben az önkormányzatnak már a közeljövőben döntést kell hoznia. Hozzátette, a kölcsön összegéhez a fürdő 150 millió forint önerőt tud biztosítani és csökkentett műszaki tartalommal meg tudja valósítani a 3-as medencecsarnok felújítását.
– A fürdőnek a kivitelező kiválasztására ki kell írnia a közbeszerzési eljárást, amely után a 3-as medence rekonstrukciója a terveink szerint legkésőbb augusztus végén indulna és 2019. nyár végére készülne el – tájékoztatott az igazgató.
Érdeklődésünkre elmondta továbbá azt is, hogy a munkálatok várhatóan a főszezon utolsó negyedében kezdődhetnek meg, amikor is a 3-as medencét és annak környezetét lezárják, a vendégek számára azonban a többi medence, vagyis a két lepke, a gyógymedencék, a wellness részleg, a gyerekmedence és a versenymedence továbbra is zavartalanul igénybe vehető.

[infobox title=’Eredményesen gazdálkodnak’]A Harkányi Gyógyfürdő stabil gazdálkodását bizonyítja az is, hogy a cégnek idén először nem kellett lehívnia hitelösszeget abból keretből, amely minden évben az év eleji működésre kellett. A csekély vendégforgalom mellett ilyenkor nem lehet teljes egészében kitermelni a bérekre, adókra, rezsire fizetendő költségeket. Ehhez a fürdő vezetésének az elmúlt 15 évben eddig mindig hozzá kellett nyúlnia, a kölcsönt pedig a nyári szezon bevételéből fizették vissza. Ezúttal azonban már csak biztonsági tartalékként funkcionált a hitelkeret. 2017-ben több mint 40 ezer vendéggel nőtt a fürdő látogatóinak száma az azt megelőző évhez képest. Az idén pedig május 25-ig már 19 ezerrel több vendég érkezett a harkányi fürdőbe, mint tavaly eddig. A 3-as medencecsarnok fedetté alakításával és felújításával a téli élményfürdőzést szeretnék még kellemesebbé tenni a vendégek számára. Több wellness és élményelem, egyebek mellett két beltéri csúszda, sodrófolyosó, mászófal és hidromasszázs fülke is szerepel a terveken.[/infobox]

Sikeres Harkányért

Oldalunk azzal a céllal jött létre, hogy hiteles, pontos, a harkányiakat érintő témákban adjon tájékoztatást és tudósítson a helybéli eseményekről. Várjuk azon olvasóinkat, akik már a Sikeres Harkányért facebook oldalt is követték, és persze azokhoz is szólunk, akik itt vendégeskednek, ide látogatnak pihenni, gyógyulni, vagy kikapcsolódni. Célunk, hogy a harkányiak ne elferdített, vagy félinformációkból tájékozódjanak, hanem egy-egy helyi történésre minden aspektusból ráláthassanak.

Idén is vár a Katlan

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A művészeti rendezvényen július 31-től augusztus 4-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden számos újdonság, ősbemutató lesz.

Idén négy díszvendége lesz a fesztiválnak: a zenében Snétberger Ferenc, az irodalomban a Magvető Kiadó, a színházi területről a Sztalker Csoport és a K2 Színház. A Sztalker a nyitónapon első önálló bemutatóját tartja – mondta Bérczes László főszervező a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Snétberger Ferenc tanítványaival a nagyharsányi Narancsligetben fog fellépni, triójával a kisharsányi Vylyan Teraszon játszik.
A Magvető Kiadó igazgatója, Dávid Anna beszámolt arról, hogy Kisharsányba hívott szerzőik közül Szilasi Lászlóval és Darvasi Lászlóval az irodalmi túlélés témája lesz a középpontban, Nádasdy Ádámmal műfordításairól fognak beszélgetni, de ott lesznek a fesztiválon fiatal íróik, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Turi Tímea, Zilahi Anna, továbbá Totth Benedek és Horváth Viktor is.

„Felolvasok új versfordításaimból, amelyek jövőre jelennek meg kötetben, foglalkozom a természet és a lélek kapcsolatával is” – tette hozzá Nádasdy Ádám.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen egy vizsga alkalmából néhány éve megalakult Sztalker Csoport első önálló bemutatóját az Ördögkatlanra időzítette. Mint az egyik alkotó, ifjabb Vidnyánszky Attila elmondta, július 31-én Faulkner Míg fekszem kiterítve című szövegét állítják színpadra. A darab arról szól, miért nehéz most együtt maradniuk az embereknek. Alkotótársa, Vecsei H. Miklós kitért arra, hogy a produkcióban „szerepel” Törőcsik Mari is, aki felolvasott a regényből és a hangját fogják használni. Osváth Gábor produkciós menedzser megjegyezte, hogy az előadást négyszer adják elő az Ördögkatlanban, ezután vidéken játsszák, a jövő évadtól pedig Budapesten is.

A nagyharsányi Szoborparkba szervezett bemutatót az Ördögkatlan is koprodukciós partnerként jegyzi, akárcsak a K2 Színház Baranyai gyöngyösbokréta című darabját, amely ősztől a MU Színházba kerül.

Tompos Kátya arról számolt be, hogy az idei fesztiválon a Like A Rolling Stone című zenés produkcióban, valamint tavaly megjelent második lemeze koncertjén is színpadra lép. Előbbi augusztus 1-jén a kisharsányi sportpályán lesz látható, az elmúlt ötven év világslágereit Tompos Kátya mellett Zséda, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Jordán Adél, Simon Kornél és Chris Mattheisen adja elő.

Kiss Móni, a fesztivál másik főszervezője elmondta, hogy idén is lesz Ukrán Udvara Both Miklósnak a nagyharsányi Rácz-házban, ahol négy napon át ezúttal az ukrán falvak tradícióit, ünnepeit mutatják be. Szintén Nagyharsányba, az Aralica Kertbe költözik a Gyerekkert a Pagony Kiadó segítségével, délutánonként ugyanitt horvát, ukrán, moldvai és román táncház lesz. A beremendi Tószínpadon lép fel Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor duója, és itt lesznek színházi előadások is, mások mellett a Miskin herceg a Katona József Színház előadásában, a Gyarmati Fanni naplója, a Kezdhetek folytatódni című Petri-est, a Márai Sándor műveiből készült Hallgatni akartam a Vígszínház produkciójaként vagy az RS9 Színháztól a Kean, a színész.

Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak az Ózd melletti Sajóvárkonyon élő fiatal fiúkból alakult Várkonyi Csibészek, amely egy szabad zenei workshop. Miklósi Ákos, a projekt egyik felkarolója azt mondta, a Várkonyi Csibészek profi zenészeket köt össze hátrányos helyzetű, cigány gyerekekkel, akik ennek segítségével zeneileg és más szempontból is fejlődni tudnak.

Ehhez kapcsolódva Petz Annamária, az Ördögkatlan gazdasági vezetője bejelentette: idén a dél-baranyai térségből, Kákicsból érkező, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tudnak vendégül látni a fesztiválon.

A színes programkínálatban szerepel még például a Csík Zenekar és Presser Gábor közös koncertje, amely augusztus 1-jén lesz a villánykövesdi Teleki Ligetben. A Csík Zenekar gitáros-hegedűse, Szabó Attila elmondta, hogy a fesztivál nyitónapján családja és más közreműködők (Mező Misi, Csorba Lóci, Beck Zoli, a Roy és Ádám Trió) társaságában ünnepli koncerttel 50. születésnapját. Fellép még mások mellett az Anima Sound System, a Budapest Bár, a Quimby, a Kiscsillag, a Singas Project. A Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus Haydn Teremtés című oratóriumának magyar nyelvű változatát mutatja be, fellép a belga Circus Marcel Társulat, és több képzőművészeti kiállítás is lesz.

Az idei Ördögkatlan nettó mintegy 200 millió forintból valósul meg, az összeg nagy része állami támogatás.​

Jönnek a pénzváltó automaták

Pénzváltó automatát helyeznek üzembe a nyári hónapokra a fürdő főbejárata mellé. A parkolóautomaták jelenleg ugyanis papírpénzt nem tudnak kezelni, ám sok esetben csak ezek a címletek állnak a vendégek rendelkezésére. A pénzváltó üzembe helyezése a főszezonra várható.