Helyi hírekProgramok

A rosé merlot aratott a terehegyi újbormustrán

A Terehegyi Faluházban rendezték meg a hagyományos Márton-napot, amelynek keretében évek óta megversenyeztetik a helyi újborokat is. Az idei rendezvényre is szépszámú mintát kapott a szakavatott zsűri, aki végül Zódor László rosé merlot-ját találta a legfinomabbnak, Kisasszondi Gábor hárslevelűje a második legzamatosabb, Révész Csaba olaszrizlingje pedig a harmadik legízletesebb lett.
A Márton-napi vacsora vendégeit Herendi Ferenc, a harkányi művelődési ház vezetője köszöntötte, a hagyományokról pedig Vanyúr Sándor beszélt a résztvevőknek. A libapörkölt mellé Peti Kovács István és zenekara adta a hangulatot.

– Látszott, hogy a résztvevők számát tekintve kinőttük a Terehegyi Faluházat, de ennek a rendezvénynek a visszajelzéseket és a hagyományokat is figyelembe véve, itt a helye – mondta Herendi Ferenc a programot követően.

Előző Bejegyzés

Lezárult a torzó jogvitája, befektetőt keres a város

Következő bejegyzés

Idén is különdíjjal jutalmazták a virágos fürdővárost