Helyi hírekKépgaléria

Saját erőből tovább fejlesztenek a téli élményfürdőzésért

Flickr Album Gallery Powered By: WP Frank

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. saját beruházásként valósítaná meg azt, amelyet az önkormányzat eredetileg állami támogatásból szeretett volna, de a magas kivitelezői költségek miatt át kellett ütemeznie a fejlesztést. A fürdővállalat hitelt vesz fel a 3-as medencecsarnok régóta tervezett rekonstrukciójára.

Az önkormányzat az állam turisztikai céllal nyújtott egymilliárd forint támogatásából a magas kivitelezői költségek miatt nem a Harkányi Gyógyfürdő 3-as medencéjének rekonstrukcióját fogja megvalósítani, ahogy azt eredetileg tervezték, hanem az úgynevezett II-es épületet újítják fel. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. azonban nem mondott le a 3-as medence felújításáról sem.
– A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. stabil költségvetése lehetővé teszi, hogy a szolgáltatásokat bővítő, azaz értéknövelő beruházáshoz 750 millió forintos hitelt vegyünk fel. Ehhez a bank sem kormányzati engedélyt, sem pedig önkormányzati kezességvállalást nem kér, a hitel fedezetéül viszont egy beruházási terület jelzálogát kell biztosítani – mondta Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pénzügyi igazgatója. Ebben a kérdésben az önkormányzatnak már a közeljövőben döntést kell hoznia. Hozzátette, a kölcsön összegéhez a fürdő 150 millió forint önerőt tud biztosítani és csökkentett műszaki tartalommal meg tudja valósítani a 3-as medencecsarnok felújítását.
– A fürdőnek a kivitelező kiválasztására ki kell írnia a közbeszerzési eljárást, amely után a 3-as medence rekonstrukciója a terveink szerint legkésőbb augusztus végén indulna és 2019. nyár végére készülne el – tájékoztatott az igazgató.
Érdeklődésünkre elmondta továbbá azt is, hogy a munkálatok várhatóan a főszezon utolsó negyedében kezdődhetnek meg, amikor is a 3-as medencét és annak környezetét lezárják, a vendégek számára azonban a többi medence, vagyis a két lepke, a gyógymedencék, a wellness részleg, a gyerekmedence és a versenymedence továbbra is zavartalanul igénybe vehető.

Eredményesen gazdálkodnak

A Harkányi Gyógyfürdő stabil gazdálkodását bizonyítja az is, hogy a cégnek idén először nem kellett lehívnia hitelösszeget abból keretből, amely minden évben az év eleji működésre kellett. A csekély vendégforgalom mellett ilyenkor nem lehet teljes egészében kitermelni a bérekre, adókra, rezsire fizetendő költségeket. Ehhez a fürdő vezetésének az elmúlt 15 évben eddig mindig hozzá kellett nyúlnia, a kölcsönt pedig a nyári szezon bevételéből fizették vissza. Ezúttal azonban már csak biztonsági tartalékként funkcionált a hitelkeret. 2017-ben több mint 40 ezer vendéggel nőtt a fürdő látogatóinak száma az azt megelőző évhez képest. Az idén pedig május 25-ig már 19 ezerrel több vendég érkezett a harkányi fürdőbe, mint tavaly eddig. A 3-as medencecsarnok fedetté alakításával és felújításával a téli élményfürdőzést szeretnék még kellemesebbé tenni a vendégek számára. Több wellness és élményelem, egyebek mellett két beltéri csúszda, sodrófolyosó, mászófal és hidromasszázs fülke is szerepel a terveken.
Előző Bejegyzés

Sikeres Harkányért

Következő bejegyzés

A legjobbak között a harkányi vitorlások | BAMA