Sokoldalúra sikerült az Advent
Az idén nem csak a nyári, hanem a téli szórakoztatásért is sokat tett a város, hiszen az adventi időszak minden eddiginél hangulatosabbá, ünnepibbé sikerült. Már eddig is csaknem ezren próbálták ki az idén első alkalommal felállított korcsolyapályát, de aki eddig lemaradt róla, még január négyig megteheti ezt. Az adventi programok is elnyerték a helyiek és a Harkányba látogatók tetszését, hiszen mind a négy hétvégére akadt meghitt és szórakoztató program is. Dér Heni és Vincze Lilla koncertje sokakat vonzott a korcsolyapálya mellett felállított színpad elé.
Ami pedig a jövő évet illeti, Harkány 2019-ben ünnepli várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját és a hagyományos szüreti fesztivál is jubilál, 25. alkalommal rendezik meg, tehát az alkalomhoz illő, méltó ünneplésre, rendezvényre lehet számítani. A jövő évi programnaptárt az év utolsó testületi ülésén fogadták el a képviselők. Mint az az előterjesztésből kiderül, a jövő évi rendezvénynaptárban szereplő események költségeinek nagy része – természetesen az egyes pályázatok tartalmához maximálisan igazodva – három, az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program keretében elnyert – pályázatból finanszírozható. Ennek megfelelően a hagyományos nagy rendezvények, nemzetiségi programok mellett megannyi klubfoglalkozást, témanapot, kreatív versenyt is fognak szervezni, de nem maradnak el a nyári esték kedvelt zenés programjai, a szabadtéri mozi, valamint az éjszakai fürdőzések sem. Már most be lehet írni a naptárba a július 19. és 21. közötti Harkányi Fürdőfesztivált, és az augusztus 30-tól szeptember elsejéig tartó Szüreti Fesztivált.
Éjjeli fürdőzés, szilveszteri mulatság
Az idén még két rendezvényre invitálják az érdeklődőket. Szombaton az év utolsó Zenés Éjszakai Fürdőjét rendezik meg, ez alkalommal két helyszínnel várják a vendégeket: a Látványfürdőben zene és színes fények szórakoztatnak, a II. számú gyógymedencénél pedig csend és nyugalom pihentet. Az első 25 vendéget ingyen masszázzsal jutalmazzák. Fél kilenctől óránként más-más szaunaceremónia kezdődik. Az év utolsó napján a szilveszteri mulatságra a Művelődési Házban és a Bolgár Múzeumban kerül sor. 19 órától várják a vendégeket, a művelődési házban a Royal zenekar adja a talpalávalót, a Bolgár Múzeumban pedig DJ-k retródiszkója szórakoztatja majd a bulizókat.